Tudjon önről a világ

Nyaralás, Utazás minden mennyiségben!

4+1 meglepő tény a világ gazdaságáról, amit érdemes tudnod

2025-08-27 Egyéb

A világ gazdasága folyamatosan változik, fejlődik, és gyakran olyan megdöbbentő adatokat produkál, amelyeket még a szakértők is érdekesnek találnak. Néhány dolog talán magától értetődő, mások viszont teljesen meglepőek lehetnek: az alábbiakban négy olyan tényt mutatunk be a világgazdaságról, amely talán segíthet jobban megérteni annak működését.

  1.  A világ két legnagyobb gazdasága messze megelőzi a többit

Ha egy ország gazdasági súlyát, teljesítményét szeretnénk vizsgálni, a bruttó hazai termék, vagy GDP az a mutató, ami a segítségünkre lehet. Az valószínűleg senkinek sem jelent nagy meglepetést, hogy a versenyben az Egyesült Államok vezet, Kína pedig második helyen áll, ha ezt azonban számokra is lebontjuk, egészen meglepő lesz az eredmény. A Világbank számításai szerint 2023-ban az USA GDP-je meghaladta a 27, Kínáé pedig a 17 billió dollárt (9.180, illetve 5.780 billió forint) , míg az összes ország együttes bruttó hazai terméke körülbelül 100 billió dollár, ami azt jelenti, hogy majdnem 200 ország összesített GDP-jének 44 százalékát csupán két ország biztosítja.

Az egy főre jutó GDP vizsgálata során már teljesen más eredményt kapunk: ezek a mutatók általában a jóléti országoknak kedveznek, és a 2023-as listát Monaco, Liechtenstein és Luxemburg vezette.

  1.  A világ pénzének több mint 90 százaléka nem létezik fizikai formában
 

A pénz sokunknak elsősorban a bankjegyeket jelenti annak ellenére, hogy a fizetési műveletek jelentős részét a bankszámla terhére teljesítjük. Ma már azonban a világ pénzállományának csupán 8-10 százaléka létezik kézzelfogható formában, a többi csupán digitális adat. Ez teszi lehetővé azt, hogy a tranzakcióink azonnal végbemennek, nekünk pedig szinte egyáltalán nem kell készpénzt magunknál tartanunk.

Ez a jelenség különösen felgyorsult a digitális fizetési rendszerek, a rendszeressé váló bankszámla használat elterjedésével, és persze a kriptovaluták térnyerésével. Egyre több ország tűzi ki célul azt, hogy a pénzügyi műveletek minél nagyobb része történjen digitálisan: ebben Svédország tekinthető éllovasnak, de – mások mellett – India és Sri Lanka is megindult már ezen az úton.

  1.  Az Amazon bevétele meghaladja számos ország GDP-jét

Ismét egy GDP-hez kapcsolódó érdekesség következik: az óriási multinacionális vállalatok sokszor elképesztő bevételeket generálnak, ennek mértékét pedig mi sem mutatja jobban annál, mint hogy egyes cégek bevételei meghaladják teljes államok éves teljesítményét. Az Amazon például 2023-ban majdnem 600 milliárd dolláros bevételt ért el, ami nagyobb, mint Finnország, Portugália vagy éppen Magyarország GDP-je. Ez a tény rávilágít arra, hogy a nagyvállalatok milyen hatalmas gazdasági befolyással bírnak, és milyen jelentős szerepet játszanak a világgazdaságban.

  1.  A leggazdagabb 1 százalék birtokolja a világ vagyonának jelentős részét

A vagyoni egyenlőtlenségekkel mindenki tisztában van, annak mértéke azonban nem biztos, hogy mindannyiunk számára egyértelmű. Az Oxfam vizsgálata szerint a világ leggazdagabb 1 százaléka több vagyont birtokol, mint a világ lakosságának 95 százaléka együttesen, ami meglehetősen riasztó adat, hiszen a gazdasági hatalom egy rendkívül szűk réteg kezében összpontosul, miközben a világ jelentős része komoly anyagi nehézségekkel küzd. Hogy ezt a vagyont egy kicsit konkrétabbá tegyük: egyes számítások szerint a világ leggazdagabb emberei naponta több mint 27 millió dollárral gyarapítják a vagyonukat.

+1: Magyarországon jelentősen magasabb az export, mint az import értéke

Bár ez országunk kis mérete miatt meglepő lehet, Magyarország gazdasága e tekintetben különleges képet mutat, ugyanis hazánkban jelentős kereskedelmi többlet tapasztalható: az export mértéke rendszeresen meghaladja az importot. A KSH adatai szerint 2024. II. negyedévében az export értéke 8,7 milliárd euró (3,4 ezer milliárd forint), az importé 5,8 milliárd euró (2,3 ezer milliárd forint) volt, így a szolgáltatás-külkereskedelem aktívuma 2,9 milliárd eurót (1,1 ezer milliárd forintot) tett ki. A kereskedelmi többlet gazdasági szempontból több előnnyel jár: növeli a devizabevételeket, stabilizálhatja a forint árfolyamát, és hozzájárulhat az ország pénzügyi egyensúlyához.

A világ gazdasága tele van meglepő, és olykor igen döbbenetes tényekkel. A nagyvállalatok hatalma, a vagyoni egyenlőtlenség vagy a digitalizáció mind befolyásolja a mindennapjainkat, akár tisztában vagyunk ezzel, akár nem. Ha azonban egy kicsit jobban megértjük ezeket a folyamatokat, az segíthet abban, hogy könnyebben eligazodjunk a gazdaság világában.

Ez a cikk egy fizetett promóció, támogatott tartalom, megrendelője a K&H Bank Zrt. A cikkben hivatkozott termék vagy termékek részletei és feltételei a K&H Bank személyes ügyfélpontjain és honlapján (www.kh.hu) érhetőek el.

A legfőbb Bukarest látnivalók

Antwerpen látnivalók – így érdemes bejárni ezt a gyönyörű várost

 
Témakörök
  • Belföldi utazás
  • Külföldi utazás
  • Szálláshelyek
  • Tudnivalók
  • Érdekességek
  • Egyéb
  • Kapcsolat
  • Médiaajánlat
  • ÁSZF
Legutóbbi bejegyzések
  • Ezernyi Lillafüred látnivaló vár ránk
  • Bicskakulcs készítés, avagy a megoldás, amire mindig számíthat
  • A 10 legmeghatározóbb SEO szakértő 2025-ben
  • Moszkva látnivalók turista szemmel
  • Hivatalos fordítás szakfordítói támogatással
Címkék
afrika Brüsszel látnivalók Bukarest látnivalók buszos utazás egyéb Európa Győr látnivalói hajós utazás keresőoptimalizálás ár kirándulás kulturális programok Közép- és Dél Amerika különleges ajánlatok kőkapu Lefkada látnivalók Magyarország Makarska látnivalók repülős utazás Riga látnivalók SEO tanácsadó ár tengerparti nyaralás Thessaloniki látnivalók városlátogatás városlátogatások wellness Ázsia Český Krumlov látnivalók
 
|